Szia!

Sebestyén-Pozsonyi Laura vagyok,

ANYA a kamera mögött – FOTÓS, FELESÉG és két csodálatos kislány anyukája.

Bár fényképezni mindig is szerettem, arra, hogy mekkora értéke van egy fényképnek, igazán a gyermekeim születése döbbentett rá..


Anyaként, melyikünk ne ismerné a végtelennek tűnő, álmatlan éjszakákat?

Melyikünk ne tudná, milyen kimerítő, amikor egész nap ölben szeretnének lenni – vagy egész nap pakolni kell utánuk?

Melyikünk ne érezte volna már, hogy mindjárt felrobban, amikor a kétéves mérgében a földre veti magát az utca közepén,

mert eszébe jut, hogy ma nem overált akart felvenni, hanem csak rövidnadrágot - télen?


És mégis.

Melyikünk ne érezné, hogy anyának lenni – és így családdá válni – a legnagyobb csoda, amit kaphatunk?


Az első lányom születése után hamar rádöbbentem: nincs visszaút. Az idő száguld.

A csöpp újszülött, akit remegve tartottam kezdő anyukaként a kezemben a kórházban, azon aggódva, hogy vesz-e levegőt,

holnap már bukdácsolva lépked a játszótéren.

Ma még összekeni a konyhát evés közben és kipakolja az összes fiókot, holnap már óvodás, és délelőtt üres a szoba.

Ma még csak arra vágyik igazán, hogy anyához bújjon, és naponta ötszázszor hangzik el az „anya” szó,

holnap talán már a barátok lesznek az elsők – és én csak remélhetem, hogy jól csináltam, és mindig visszatalál hozzám, ha kell.


Ilyen az anyaság.

Egy örök érzelmi hullámvasút.

Néha elegünk van. Néha baromira fáradtak vagyunk – de ők a legnagyobb ajándék.


Rohanunk, siettetjük az időt – ilyenek vagyunk mi, emberek.

Az anyaság tanított meg arra, hogy néha jó megállni. Elidőzni a pillanatban. Megőrizni annak értékét, mielőtt emlékké válik.

Így született meg a Moment Stories Photography.


Hiszek benne, hogy a fényképek ma is – talán különösen ma – értéket jelentenek,

és én szeretnék ott lenni, hogy megőrizhessem Nektek mindezt.

Hogy azt mondhassátok:

„Pont ilyen a mi családunk. Ezek tényleg mi vagyunk.”


Ha fontos számotokra, hogy a családotok története természetes, őszinte pillanatokkal teli, időtálló képeken legyen megőrizve,

örömmel kísérlek benneteket, hogy később is boldogan vegyétek kezetekbe a képeket,

és újra átélhessétek azt, amik akkor, ott voltatok Ti.


A meghitt izgalmat, amikor babát vártok – még mielőtt minden megváltozik.

A törékeny, csendes, babaillattal és aggodalommal teli újszülött időszakot.

Az éveket, amelyeket együtt töltötök családként.

Az első lépéseket. Egy születésnapot. Egy önfeledt bolondozást a természetben.


Őszinte mosolyokat.

Örök emlékeket.

Pillanatmeséket.


Moment Stories Photography